13. Rész - Ha kiderülne...

 Hamar telt az év, november közepén jártunk. Hétvégente különböző indokokat kitalálva újra és újra ellátogattam a meccsekre, amiről rajtam, és a csapaton kívül csak Amber tudott. Persze sokan láttak a lelátókon helyet foglaló lelkes drukkerek közül, de ők már az első ilyen alkalom után megszokták a jelenlétemet. Az átlagban 300-400 fős közönség köreiben nem voltam túl feltűnő, bár kétség sem fér hozzá, hogy a leghangosabban szurkolók közé tartoztam. Előfordult, hogy az öltözőbe is lejártam, és még mindig volt, aki örömmel fogadott, annak ellenére, hogy már több mint egy hónapja nem voltam aktív játékos.

Kedd délután, miután hazaértem egyből nekiültem a leckémnek, amivel viszonylag hamar végeztem is. Felvettem a kabátomat, majd a kijárat felé indulva odakiabáltam a vacsorát készítő édesanyámnak:

- A könyvtárba mentem. Majd jövök.

- Chris, várj egy kicsit! - szólt utánam anya.

- Késésben vagyok. Várnak a többiek. Nem ér rá később?

- Rendben, akkor majd ha hazaértél. Vigyázz magadra!

Táskámban kutatva csuktam be az ajtót. Megengedtem magamnak egy elégedett mosolyt, és egy képzeletbeli hátba veregetést, amiért cselesen meg tudtam oldani azt, hogy edzésekre is eljárjak. Azzal a mesével álltam elő, hogy néhány osztálytársammal összeülünk délutánonként a könyvtárba, hogy együtt készüljünk fel a dolgozatokra.

Hogy ne legyen túl gyanús, szerdánként is leléptem otthonról, akkor viszont Chaddel múlattam az időt. Anya örült, hogy végre komolyabban veszem a tanulást, és ez a jegyeimen is meglátszott. Ennek oka egy új osztálytárs érkezése volt, aki szinte mindenből színötös, ezért némi ellen ár jegyében segített nekem a dogákban. Minden kedvezően alakult, és végre úgy éreztem, kezd újra sínen lenni az életem. Bár a meccseken még nem vehettem részt, így is boldog voltam.

Beültem az Audimba, és 20 perc múlva a stadionnál szálltam ki. Felnyitottam a csomagtartót, és kivettem az edzőcuccomat. Besiettem a klub épületébe, de a folyosóra érve szaladtam, hisz a tágas ablakok túloldaláról láttam, hogy a többiek már a gyepen vannak. Az öltözőben átvettem a ruhámat, majd a szorító gondos megigazítása után a pályára kocogtam.

- Dugó volt! - adtam elő a szokásos magyarázatot Steve bá'-nak, majd beálltam a bemelegítő köröket futó társaim közé.

Ezúttal két plusz köröm volt, amit nem esett nehezemre megtenni, hisz egész jó kondinak örvendhettem.

Steve nem tudott róla, hogy anya megtiltotta az edzéseket, így nem csak a szüleimet, hanem őt is félrevezettem. Éreztem egy kis bűntudatot, de igyekeztem nem erre gondolni. Szükségem volt a focira, elképzelhetetlennek tartottam, hogy nélküle teljenek el a mindennapjaim. A mozgás számomra mindig is menedék volt. A gyep, ami el tudta terelni figyelmemet a magánéleti gondokról, és a labda, lekötve az összes kósza gondolatomat, magának akarva az elmém minden apró zugát, jelentették nekem az igaz szerelmet, amit csakis játék közben tudtam átérezni. El akartak szakítani ettől, de én bátran küzdöttem ellene, még ha ilyen módszerekhez is kellett folyamodnom.

A bemelegítés után a passzolás, és a hosszú ívelések kerültek napirendre. Csináltunk jó pár állóképesség fejlesztő, és koordinációs feladatot, majd szokáshoz híven egy rövid meccsel zárult az edzés, amiből ismét kimaradtam. Hiába könyörögtem az edzőnek, nem engedett beállni. Végül felhagytam a kérleléssel, és helyet foglaltam a kispadoknál. Steve bá' felosztotta a csapatokat, majd leült mellém.

- Hidd el, szívesen vennénk, ha újra játszanál, de aggódom a lábad miatt. És igen, tudom mit mondott Dr. Way, láttam a lapot, de nem szeretném, hogy tönkretedd magad - nézett rám együtt érzően.

A szavai rögzültek a fejemben, és még percekig visszhangoztak, de úgy tettem, mint akit nem különösebben érdekel. Mereven bámultam a mérkőzést, odafigyelve minden kis hibára, amit a lányok vétenek. Úgy sejtettem, hogy az indoka mögött bujkál egy kis bosszúvágy is, de nem kérdeztem rá.

- Laposan ível - szólaltam meg, továbbra is a pályát figyelve.

- Parancsolsz?

- Britanny túl laposakat ível, Kira pedig nem ugrik elég magasra fejelésnél. Mintha félne a labdától. Ilyen ám egy kapitány... - jegyeztem meg epésen.

- Igen, már én is szóvá tettem nekik. És Kira hiába nem a legjobb fejes, remek irányító.

Lopva a férfire pillantottam, aki elmélyülten tanulmányozta játékosait. Győztes csapatot akart faragni belőlük, de volt valami a hangjában, ami arról árulkodott, hogy nem bízik bennük száz százalékosan.

- Nyerhetünk szezont? - tettem fel a kérdést.

A szakember nem felelt egyből.

- Van remény, de a csatár poszt foghíjas. Tavaly elment Lindsay, és most te. A télen be kell szereznünk egy árnyékéket.

Csendben bólintottam, belül pedig mosolyogtam. Ha nem is nyíltan, de a férfi tudtomra adta, hogy szükség lenne rám.

Az edzőmeccs végül egy döntetlennel zárult. Steve megdicsérte a lányokat, majd öltözni küldte őket. Elégedetten tartottam velük. Bent felmerült pár taktikai kérdés a hétvégi mérkőzéssel kapcsolatban, amiket főként hozzám intéztek. Ekkor bátorkodtam megemlíteni az észrevételemet, de míg Britanny megköszönte a tanácsomat, Kira csúnyán leszólt érte.

- Nagyobb tapasztalatom van a sportban, mint neked! Ne mondd meg, hogy mit hogyan csináljak!

Mindig is szerette tudtunkra adni, hogy 18 éve során hányféle sportágban fordult már meg.

- Íme, a kapitány, - jegyeztem meg gúnyosan. - akinek hallgatnia kéne a jóindulatú szóra, és megfogadni egy profibb tanácsait. Ez nem kosárlabda. Itt nagyobb súlya van annak, ha a labda a hálóba kerül. Ideje lenne megjegyezned végre. Ha azért veszít pontot a csapat, mert nem hallgattál másra, az a te sarad lesz.

Monológomat kisebb taps követte, de amint Kira végigfuttatta szúrós tekintetét az öltözőn, csend lett.

- Merj még egyszer így beszélni velem, és elintézem, hogy edzésre se járhass be többet.

- Sok sikert hozzá - intettem felé, majd pofátlan lazasággal elhagytam a helységet.

A friss levegőre érve lehervadt arcomról az elégedett vigyor, és legszívesebben a föld alá ástam volna magam, hisz megpillantottam anyámat, aki értetlen arckifejezéssel bámult az edzőmre. Ami a legrosszabb volt ez egészben, hogy ők is észrevettek engem, és a tekintetük alapján, cseppet sem örültek, hogy láthatnak.