25. Rész - Átkozott szoknyák

 Azt mondják, a lányok többsége szeret vásárolni, mégsem éreztem magam sohasem csodabogárnak, amiért kivételt képeztem ez alól. Persze a sportcuccok és a kaja vétele nem okozott kellemetlenséget, de sem én, sem pedig az ismerőseim nem tudtak volna elképzelni nagy szatyrokkal tipegni egyik cipőbolttól a másikig. Ha például új stoplisra volt szükségem, az internetet hívtam segítségül. Írtam egy csodálatos listát, hogy mik azok a dolgok, amiket meg akarok szerezni, és azokra adtam le rendelést. Sokkal egyszerűbbnek bizonyult, és biztos, hogy mindent megtaláltam a méretemben. A szekrényem tömve volt fitneszcuccokkal és futócipőkkel, de magassarkúm és szoknyám jóformán egy sem akadt. Kényelmetlennek és csúnyának találtam az összeset. Ez volt belém kódolva.

Tökéletesen megfelelt számomra a stílusom, de akadt egy probléma. A karácsonyi bál kiöltözős esemény. Ha a sarkos szörnyeteget meg is úszhattam a gipsz miatt, a szoknyát nem kerülhettem el. Szó sem lehetett róla, hogy Ambertől kérjek kölcsön, mivel két mérettel kisebb ruhákat hordott, mint én. Kénytelen voltam vásárolni indulni, de magammal rángattam Chadet. Kellett a fuvar, na meg ő volt az egyetlen, akinek adtam a véleményére ilyen téren. Mégiscsak a pasim, ezért csak neki akartam tetszeni.

Megígértem neki, hogy négyre végzünk, de nem számoltam a kritikus ízlésemmel. Abszolút semmi sem nyerte el a tetszésemet, pedig a kínálat egyik üzletben sem volt kicsinek mondható. Ha valamelyiknek tetszett a színe, biztos hogy hülyén mutatott rajtam. Hosszú göncről szó sem lehetett. Nehezen ment volna a mankózás benne. Az optimális hosszúságot a térdemhez saccoltam, de pánt nélküli ruhát nem voltam hajlandó felhúzni. Ezzel alaposan leszűkítettem a lehetőségek tárházát. Egy darabig kitartó voltam, de amint az ötödik üzletet hagytuk el üres kézzel, kezdett elfogyni a türelmem.

A hatodikba érve már Chad is morgolódni kezdett. Fél négyet ütött az óra. Kénytelenek voltunk belehúzni. Sietve leakasztottam pár méretre jó koktélruhát, és bajosan a próbafülkék felé araszoltam velük. Egy tűzpirosat vettem fel először, mivel tudtam, hogy a fekete hajam miatt jól áll nekem az a szín. Pántos volt, szív alakú kivágással, néhány strasszal a mell része körül. A szoknyája A vonalban omlott alá, és tökéletesen a térdem fölé ért. Nem kimondottan tetszett, de a legjobbnak bizonyult addig. Kidugtam hát a fejemet a függöny mögül. Chad a falnak támaszkodva bámészkodott. Szóltam neki, hogy nézzen meg. Ahogy belépett a fülkébe, hirtelen már nem éreztem annyira tágasnak a helyet, mint az előtt. A levegő a fűtés miatt fülledt volt, amire csak rásegített a fiú közelsége.

- Mit gondolsz? - fordultam körbe félig, hogy eltereljem a pajzán gondolataimat.

- Szerintem nem elég...szűk - húzta fel az egyik szemöldökét.

Nem is számítottam más válaszra. Nem nyújtott túl nagy segítséget, de hálás voltam, amiért elkísért.

- És az a kék? - mutattam a fogason lógó darabok közül a leghivalkodóbbra.

- Az már jobb – harapott az alsó ajkába. - Figyelj szivi, mennem kell. 15 perc múlva edzés.

Puszit nyomott az arcomra, majd hátat fordított, és ment is volna a dolgára, ha nem rántom vissza a karját. Erős mozdulat volt, mivel elfogott a düh.

- Képes lennél így itt hagyni?!

A hangom egyértelműen felháborodásról árulkodott.

- Nincs más választásom. Így is tovább maradtam, mint lehetett volna. El fogok késni. De megígérem, hogy utána benézek hozzátok, és kárpótollak.

Hozzám préselte a testét, és keményen belemarkolt a fenekembe. Vágyát egyértelműbbé téve nekem lökte ágyékát, és gyengéd csókokkal hintette a nyakamat.

Határozottan eltaszítottam magamtól. Vagy tíz kilóval több izom volt rajra, mint rajtam, ezért nem kis erő kellett a művelethez. Nem mondom, hogy nem volt jó érzés, amit velem művelt, de nem bizonyult alkalmasnak a pillanat.

- Szóval fontosabb az edzés, mint a barátnőd?

Sohasem tettem még szóvá neki, mennyire szarul esik, hogy elhanyagol, de úgy éreztem, itt az ideje.

- Ezt pont te mondod, aki folyton a csapatával van elfoglalva? - kért számon most már dühösen.

- Ez nem igaz!

- Ó dehogynem! Mióta megműtöttek, rosszabb vagy, mint valaha! Másról sem tudsz beszélni, csak a csapattársaidról, meg hogy mennyire kúl lesz majd a visszatérésed. Elegem van, Chris!

Ekkor már ökölbe szorult a kezem. Kénytelen voltam a fülke falának dőlni, mert a bal lábam nem bírta egyedül a testsúlyomat. Ennek ellenére ha nem lett volna bennem annyi önuralom, biztosan nekiugrottam volna Chadnek.

- Tudod mit? Jobb is, ha mész! Amúgy sem segítettél semmit! Ha meg nem tudod megérteni, hogy min megyek keresztül, jobb, ha nem is beszélünk többé.

Undorral köptem felé a szavakat. Meg sem gondoltam, mit mondok. Csak hagytam, hadd öltsenek alakot a gondolataim, és építsék fel közénk a téglafalat.

- Ahogy akarod - felelte, és már ott sem volt.

Lehunyt szemekkel kapkodtam a levegőt. A fejem majd szétrobbant, annyira ellepte a düh. Erőteljesen belemarkoltam a hajamba, akaratlanul ki is téptem pár szálat. Legszívesebben bezúztam volna a mögöttem lévő tükröt, de tudtam, hogy semmivel sem lenne jobb. Ehelyett lecsúsztam a földre, és csak bámultam magam elé. Percekkel később küldtem egy SMS-t anyának, hogy jöjjön értem. Mikor válasz gyanánt megkérdezte, mi történt, az igazat írtam. Nem volt erőm kertelni. Bemártottam Chadet, de ahogy felidéztem, mi történt, ismét előtört a mérgem. Dühösen cibáltam meg az átkozott ruha szoknyarészét, ami süvítő hanggal adta meg magát az erőszakosságomnak. Sikerült teljes hosszában elrepítenem, így azt a darabot kénytelen voltam kifizetni.