27. rész - Akkor bulizzunk

- Ugye most csak szívatsz? - sikítottam olyan magas hangon, amiről azt sem tudtam, hogy képes kiadni a torkom. - Úgy nézek ki mint egy elbaszott barbie, akit lehányt egy csillámpóni.

A tükörrel szemben állva vizsgáltam Amber művét. Egy csillámos, pántos felsőjű, és tüll szoknyájú bordó ruhát vetetett meg velem. Kicsivel térd fölé ért, ami megfelelt az elvárásaimnak, de a fazonjával nem voltam kibékülve.

Szerencsére a smink szolidabbra sikeredett. Alapozót, korrektort, kontúrozó micsodákat meg egyéb vakoló alkalmatosságot nem engedtem az arcomra kenni, de egy halvány szájfény és a sötét, füstös szemek elmaradhatatlanok voltak a húgom szerint. Azt mondta, a fekete kiemeli a hideg, kék pillantásomat. Azt kívántam bár valóban jeges lehetne, hogy ártani tudjak neki. Ennyivel azonban nem elégedett meg. A hajamat begöndörítette, és feltűzte. Kényelmetlenül éreztem magamat. Mintha nem is én néztem volna vissza a tükörből. Sokkal inkább Amberre hasonlítottam, mint Chrisre. A mellettem álló mindeközben elégedett bólogatással fogadta a kiakadásomat, amit egy büszke mosoly is kísért. Rajta sötétkék ruha volt, és a tincseit egy kontyban fogta össze a feje tetején. Elborzadva bámultam rá, hisz magamra nem bírtam nézni.

- Én így ki nem megyek az utcára! - jelentettem ki határozottan.

Hátra nyúltam, hogy megkeressem a ruha cipzárját, de Amber a kezemre csapott.

- Ne merészeld feladni, mikor ilyen profi munkát végeztem! Tudod te milyen nehéz volt a szörnyetegből szépséget varázsolnom?

- Ezt bóknak veszem - jegyeztem meg gúnyosan.

Az ágyamhoz bicegtem, és leültem, hogy késleltessem az indulást. Fél óránk volt még a bál kezdetéig. A lány csípőre tett kézzel állt meg előttem, mint egy anya, aki a gyermekét készül leszidni.

- Tudod, szörnyen nehéz olyan rucit találni, ami jól néz ki tornacipővel és...holdjáró bakanccsal – sopánkodott úgy, mintha ő lenne az áldozat.

Minél több becenevet aggatott a gipszemre, annál szánalmasabbnak tűnt a helyzetem.

- Én hálás vagyok. Tényleg. Nem is tudom, hogy köszönhetném meg...

- Úgy, hogy eljössz arra a rohadt bálra – adta meg a választ, holott nem is kérdeztem.

Kelletlenül elhúztam a számat. Sokkal szívesebben maradtam volna otthon Chelsea ismétléseket nézni, minthogy egy béna, bulinak keresztelt összejövetelen rövidítsem az élettartamomat. Az egyetlen, ami vigasztalt, a kis tréfám volt, amiről még a húgom sem tudott.

- Ne felejtsd el Chadet - szúrta közbe Amber szemtelenül.

- Jó. Elmegyek - egyeztem bele, mielőtt még meggondolhattam volna magamat.

Látszott rajta, hogy nem számított más válaszra. Teljességgel elégedettnek tűnt. Ha ő nincs, egész este otthon gubbasztok, és ki tudja, melyik bizonyult volna jobb döntésnek...

Egy autó dudált a házunk előtt.

- Ez biztos Arthur! - szaladt ki az ajtón Amber. - Siess, mert nem várunk meg.

Ez volt az egészben a legrosszabb. Kénytelen voltam egy teljesen idegen srác kocsijába beszállni, hogy eljuthassak arra a helyre, ahová amúgy sem akartam elmenni.

- Még mindig nem értem, miért kellett elhívnod ezt a lúzert... - jegyeztem meg félhangosan.

A monológot magamnak szántam, de úgy tűnt, más is hallotta. A húgom visszadugta a fejét az ajtóból.

- Egy: James nem engem hívott el. Kettő: Arthur tud vezetni. Három: ő volt az egyetlen pár nélküli harmadikos, és amint lehet, úgyis lerázom.

- Világos.

Belebújtam a cipőmbe, és indultam is a kijárat felé. Elköszöntünk anyáéktól, majd Arthur Mini Cooperje volt a következő állomásunk. A srác udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, de volt még egy kis dolgunk, mielőtt útnak indultunk. Beavattam a többieket a tervembe, ami nagy sikert aratott mindkettejüknél. A garázsban egy egész doboznyi pia sorakozott, amit a hét folyamán egy csapattársam segítségével szereztem be. Mivel a sulis bulik mindig bénák, fel akartam dobni a hangulatot, és tudtam, hogy ezért sokan hálásak lesznek majd nekem. Arthur segítőkészen bepakolta a kocsiba a dobozt, majd útnak indultunk.

A sulihoz érve először kikémleltem az ablakon, hogy lát-e minket valaki, majd csak akkor szálltam ki a járműből, mikor megbizonyosodtam róla, hogy senki sincs a közelben. A többiek az autóban maradtak. A terv az volt, hogy elterelem a bejáratnál álló tanár figyelmét, és amíg a férfi velem van elfoglalva, ők becsempészik a piát az első emeleti mosdókhoz.

Elindultam az épület felé. Az ügyeletes már távolról nyomon követte a lépteimet, de nem szólított meg.

- Jó estét, tanár úr! - köszöntem, amint kellően közel értem hozzá. Igyekeztem elesettnek tűnni. - Lenne olyan kedves, hogy elkísér a tornateremig? Elég sokan lehetnek már odabent, és félek, hogy megbotlanék.

A férfi morgolódva fogadta a kérésemet, de nem mondott nemet.

- Utat! Utat! - kiabálta tekintélyt parancsoló hangon.

Mellettem lépdelt, de rám sem nézett, és nem is szólt hozzám. Matek tanár volt, sohasem figyeltem az óráin, így ebből adódóan nem igazán kedveltük egymást.

Elég sok diák gyűlt már össze. Valami régi Rihanna szám szólt, nem túl hangosan, de biztos voltam benne, hogy ez hamarosan változni fog. A piros műanyag poharak szimpla narancslével töltöttnek tűntek, de ez sem maradhatott sokáig így. Amint beértünk a terembe, a férfi egyből magamra hagyott. A fal mentén szerencsére elhelyeztek pár széket, sikerült is találnom egy üreset. Helyet foglaltam, és vártam, hogy Amber jelentkezzen.

Nem kellett sokáig várnom rá. Arthur a nyomában loholt, de látszott a húgomon, hogy nagyon le szeretné már rázni.

- Minden oké? - harsogtam túl a diáktársainkat.

- Persze, nem is értem, miért kételkedtél bennünk. Találkoztunk Chaddel, és rábíztuk a piát – felelte Am. – Szerintem menj fel, és beszélj vele.

- Igen... Az lesz a legjobb.

Magamhoz vettem a mankómat, és indulni készültem.

- Ne kísérjelek el?

A lány szemeiben egyértelműen csillogott a menekülés vágya. Hálás voltam, amiért segített, de jó testvér lévén örömet okozott a szenvedése. Ilyenkor akaratlanul is eszünkbe ötlik egy-egy ellenünk elkövetett csíny. Nekem egy friss élmény ugrott be, mikor is a húgom rózsaszínűre akarta festeni a gipszemet. Nem akartam megszabadítani a sráctól.

- Ne. Inkább terjesszétek a hírt, és küldjétek fel piálni a népet.

Gúnyos tekintetére már nem reagáltam. Ártatlan mosollyal hátat fordítottam, majd elindultam az emelet felé.