2017. december 28., csütörtök

28. Rész - Jessie?!

 A tizedik lépcsőfok után már beláttam, hogy bölcs dolog lett volna elfogadnom Amber ajánlatát, de a büszkeség bizony nagy úr. Az emeletre felérve egyből meghallottam Chad hangját.
- Igyatok! - kiáltotta vidáman, és hirtelen kedvem lett hozzá, hogy eleget tegyek a felszólításának.
Felöltöttem egy magabiztos mosolyt, úgy indultam el a mosdók felé. Egyre többen haladtak el mellettem, de valószínűleg nem azért, hogy az illemhelyiséget vegyék igénybe. Boldogított a tudat, hogy az én akcióm keltett ekkora izgalmat. Jutott elég pia mindenkinek, senkitől sem sajnáltam.
Kisebb tömeg gyűlt a folyosó végén, mire odaértem. Tekintetemmel a barátomat kerestem, ám nem sok sikerrel. A diáktársaim tolakodtak, türelmetlenül lökdösődtek. Chad nevét kezdtem kiáltozni, de a fiú nem reagált. Közben mindenki sorra került lassan, és a poharaik kíséretében visszaindultak a tornaterem felé.
Ekkor megpillantottam őt, és addigi lelékesedésem azonnal semmivé lett. Nem egyedül volt, hanem egy vörös hajú csajjal. Éppen heves csókcsatát vívtak. Nem akartam elhinni, hogy Chad az, de mikor elváltak egymástól, a félelmem beigazolódott. Csak egy pillanat volt az egész: a lányra mosolygott, majd folytatták ugyanott, ahol abbahagyták.
Hirtelen mintha kicsúszott volna a lábam alól a talaj, de nem estem el. A mankó kiesett a kezemből, és megremegett a balosom, ami az egész testsúlyomat hordozta magán. Két kar kapta el a derekamat, mielőtt a frontális csattanás bekövetkezett volna.
- Kapaszkodj belém, Chris - ajánlotta fel Ethan.
Nem tudtam rá, vagy akár saját magamra koncentrálni. A szemeim megingathatatlanul függtek Chaden, aki még mindig azzal a lánnyal volt elfoglalva.
- Te szemét - suttogtam elhaló hangon.
Legördült egy könnycsepp az arcomon, de azon nyomban odanyúltam, hogy letöröljem. A legtöbb lánnyal ellentétben nem azért aggódtam, hogy szétfolyik a sminkem, hanem azért, nehogy sírni lássanak mások. Összeszedtem minden önuralmamat, hogy visszatartsam a csalódottságom megnyilvánulását. Nagy levegőt vettem, majd elfogadtam a mankókat, amiket Ethan felém nyújtott, és a párocska felé indultam.
Az exem utánam kiáltott, de nem figyeltem rá. Nem érdekelt a véleménye. El akartam venni Chad kedvét a smárolástól. Fogtam az egyik botot, és egyenesen a srác mellkasát találtam el vele. Fájdalmas kiáltást hallatva szakadt el a lánytól.
- Mi a fasz? - üvöltötte dühösen, de amint megpillantott, eltűnt a szeméből a szikra. - Chris, mit csinálsz itt?
- Ezt te kérdezed?! - harsogtam túl a tömeget.
Ismét lecsaptam a mankóval, ezúttal a gyomrát vettem célba. Összegörnyedten támaszkodott neki a falnak. A lány sikítva ugrott hátra, akinek ezáltal a kilétét is megtudtam. Jessie volt az, a mi évfolyamunkból. Mintha Ethan egyszer említette volna a nevét...
- Én csak...ő mászott rám!
- Tessék?! - visította Jessie, majd egy pofon kiosztása után faképnél hagyott minket.
Ekkor már körbevett minket pár diák is, hogy a jelenetünket figyeljék, de nem érdekelt a közönség. Talán még kapóra is jött, hiszen megtudták, hogy Chad valójában mekkora disznó. Várakozóan pillantottam rá, bár úgy is tudtam, hogy képtelen lesz kimagyarázni a helyzetet.
- Mióta tart? - kérdeztem.
A fiúban mintha elpattant volna valami. Kiegyenesedett, és a szemembe nézett. Az arca bosszús volt. Ő háborodott fel, annak ellenére, hogy én lettem megcsalva.
- Amióta fontosabb a karriered, mint én. Annyira jól elvoltunk régen, Chris! Mi a fene van veled? Teljesen megváltoztál, a franc egye meg!
- Régen? Arra gondolsz, mikor folyton csak szexelni akartál? Neked az jó kapcsolat? - kiabáltam, nem törődve vele, hogy ki hallja meg. - És ha az alatt, hogy megváltoztam, azt érted, hogy nem hagyom bármikor megdugni magamat, akkor igen. Megváltoztam.
Zavartan pillantott körbe, őt érdekelte a többiek véleménye. Részemről az is mindegy volt, ha hisztis libának tartanak emiatt, de nem bírtam visszafogni magamat.
- Te is tudod, hogy nem erre ment ki - mondta ekkor már szelídebben. - Mostanában kevesebbet voltál velem, és Jessie...
- Ha jól emlékszem, te jársz folyamatosan edzésekre. Elég a kamuzásból, Chad! Ha a múltkori után még mindig a barátnődnek tartottál, akkor ezennel mindennek vége közöttünk.
Hátat fordítottam, és elindultam a kijárat felé.
- Chris, várj! - kiáltott utánam.
Nem néztem vissza. Ballagtam tovább. Ha akart volna, minden bizonnyal utánam jön, de ehhez túl büszke volt. Ő nem jött, csak Ethan. Már a parkolóban jártam, mikor utolért. Bizonyára visszasietett még a kabátjáért, mert ekkor már rajta volt. A padkán üldögéltem, kezemben a telefonommal. Hiába hívtam anyát, nem vette fel. Nem tudtam mást tenni, mint várni. A fiú leült mellém.
- Én próbáltalak figyelmeztetni. Igazán sajnálom, Chris - mondta szánakozva.
- Csak ne sajnálj engem - töröltem le egy könnycseppet szipogva. - Biztos ezt érdemeltem.
- Ne mondj ilyet! Chad egy hűtlen paraszt, de ezt csak te nem vetted észre, annyira lefoglalt a rózsaszín köd.
Bármennyire is szerettem volna a szemébe nézni, nem tettem meg. Gyűlöltem az érzékeny oldalamat, ezért nem akartam, hogy lássa a könnyeimet. Bár ő ismerte azt az énemet is, régóta nem részesült senki akkora tisztségben, hogy síráson kapjon rajta.
- Úgy érted, mások is tudták? - kérdeztem lehorgasztott fejjel.
- Elég sokan, ahogy hallottam.
- Szuper. Akkor volt min röhögniük a hátam mögött.
Éreztem, hogy bármelyik pillanatban rám törhet az erős zokogás. Fogtam a telefonomat, és újra megcsörgettem anyát. Nem bőghettem a suli előtt, az túl megalázó lett volna. Szülőm továbbra sem fogadta a hívásomat, és ezt Ethan is észrevette.
- Fuvar kell? Segíthetek – ajánlotta fel.
- Úgy tudtam, nincsen jogsid.
- Nekem nincs, de meg tudom oldani.
Mielőtt tiltakozhattam volna, már telefonált is. Alig pár másodpercig beszélt. Eltette a mobilt, majd erőltetett mosollyal fordult felém.
- Mindjárt indulhatunk.
Hálás voltam neki. Az sem érdekelt, kit hívott, csak az rebegett a szemem előtt, hogy hazajuthassak végre, és zokogva az ágyamba vethessem magamat. Lopva a fiúra pillantottam. Gondterheltnek tűnt. Az épület felé pislogott. Valahogy úgy éreztem, cseppet sem neheztel rám a történtek miatt. Ő sohasem nevetett volna ki, amiért ennyire vak voltam. Ő kedves volt velem még akkor is, ha nem érdemeltem meg.
Hamarosan magas sarkak kopogása törte meg a kora esti békés csend nyugalmát.
- Ne haragudj, Eth, de már őrültek háza van odabent. Asszem, valami bátor tag piát csempészett be a bulira. Mi a ba...
Valaha volt legjobb barátnőmben bent ragadt a szó, mikor egymás szemébe néztünk. Rajta látszott a neheztelés, és hogy visszafordulna inkább a bulizók felé, mintsem hogy engem furikázzon.
- Szia, Scarlett - köszöntem neki.
Felfoghatatlanul örültem, hogy ő lesz a sofőröm. Hirtelen belém hasított a hiánya. Évek óta először reménykedtem abban, hogy kibékülhetünk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése