26. rész - Túl akaratos

 Legszívesebben törtem, zúztam volna az üzletben, de egy úrinő nem csinál ilyesmit. Sőt, egy úrinő válogatott sértéseket sem kiabál ki az ablakon a hátsó ülésen terpeszkedve. Kétségkívül nem én tehettem róla, hogy Londonban mindenki úgy vezet, mint egy félig vak eszkimó, aki életében nem ült még volán mögött. Csupán próbáltam a tudtukra adni, hogy bénán csinálják. Megköszönni valamilyen oknál fogva elfelejtették, de ezt a hanyagságot megbocsájtottam nekik.

Amint hazaértünk, egyből a szobámba "siettem". A lépcsőzés szent műveletét ülve oldottam meg. Karral kapaszkodtam a következő fokba, és feltoltam magam. Ekkor adtam hálát a sok súlyzós edzésnek, amiket pluszba végeztem a klub konditermében. Időtlen idők óta nem jártam már ott, és hiányzott is a légköre. Nem a poshadt izzadságszag, hanem a kitartás és a szenvedély édes elegye. A birodalmamba érve először próbálhattam ki az új ajtómat csapkolódás szempontjából. Nagyot szólt. Tetszett.

Fáradtan vetettem magamat az ágyba, a mankókat a lehető legmesszebb hajítva. Hiába minden orvosi utasítás, egyetlen mozdulattal le tudtam volna tépni magamról a béklyómat. Fájt mindenem, és sikítani, toporzékolni volt kedvem. Ehelyett behunytam a szemeimet, és lassítottam a légzésemen. Néha kénytelenek voltunk sportpszichológushoz járni, így ezt a módszert ő tanította a dühkitörésekre. Lázasan keresgéltem a dolog pozitív oldalát, de csak kevés érvet sorakoztathattam fel a nyugalom pártját fogva. Utólag belegondolva amúgy sem lett volna kedvem a hülye bálhoz. Semmi értelme az egésznek. Akinek akadt párja vele ment, hogy aztán idő előtt eltűnjenek a szertárban vagy a kocsi hátsó ülésén, és amint előkerülnek, kócosan, kipirultan játsszák el az ártatlan szerelmest. Aki szingli volt, reménykedett, hogy ha életében először csinos ruhát vesz fel, a kiszemeltje majd belészeret, és a DJ pont jókor bekapcsolt lassú számának refrénje közben elcsattan az a bizonyos első csók. Erről szóltak a gimis bálok. Felesleges lett volna mindezeknek szemtanújává válnom.

Szinte már furcsálltam is, hogy Amber nem kopogott be hozzám. Két perccel később érkezett, mint vártam, (vagyis két perccel azután, hogy becsaptam az ajtót) bár nem kopogott, csak zavartalanul benyitott.

- Na hogy ment? Vettetek valamit? - támadott le, miközben tekintetével a nem létező ruhát kereste. - Nem látom sehol.

- Azért, mert nincs ruha. Chaddel összekaptunk, és faképnél hagyott - ismertem be a húgomnak.

A lány lebiggyesztette a száját. Tudtam, hogy tényleg sajnálja, de nem ugrált körül a részvétével. Nőiesség ide vagy oda, az érzelgősség még az ő etikettjéből is kimaradt. Ezt különösen jó tulajdonságának találtam. Azzal, hogy linkelsz a másiknak, csak még erősebben ejti foglyul az önsajnálat futóhomokja. Az embereknek nem erre van szükségük vész esetén, hanem arra, hogy valaki kegyetlenül megpofozza őket, és a képükbe mondja, hogy "üdv a való életben".

- Én elkísérlek, ha szeretnéd - ajánlkozott fel, mint egy kígyó, aki a kegyeimbe akar férkőzni.

- Ki van zárva. Nem megyek a bálba - jelentettem ki, és részemről véget ért a beszélgetés.

Azonban Amber nem adta fel ilyen könnyen. Addig kérlelt, amíg bele nem egyeztem a dologba. Bár továbbra sem akartam elmenni, legalább magamra hagyott végre. Ő is tudta, hogy másnap előröl kell kezdenie az érvelést, de látszólag nem bánta. A vele való vásárlás felért számomra egy El Classicóval. Folyamatosan az órát lesed, hogy mikor lesz már vége, de kilencven perc elteltével is azt érzed, semmi sem történt.

Mivel Chad eredetileg azt ígérte, később felnéz hozzánk, reméltem, hogy sikerül tisztáznunk a helyzetet. A kosárcsapat és a focicsapat kapitánya minden tinifilm álompárjának számítana, és nem minősítettem le magunkat annak ellenére sem, hogy már nem volt karszalagom. Egy belső hang azt suttogta, hogy ott a helyem a bálban, és meg kell mutatnom, hogy engem nem lehet kispadra ültetni.

Chad azonban nem jelentkezett. Az üzeneteimre sem válaszolt. Este tízig el sem mozdultam a telefonom mellől, hátha mégis küld SMS-t. Nem így történt. Másnap reggel erős kételyek közt ébredtem. Nem tudtuk megbeszélni a nézeteltérésünket, ezért valószínűnek tartottam, hogy a fiú nem akar majd velem mutatkozni az eseményen. Ugyanakkor kizárt volt, hogy kihagyja a bált. Mikor az első sulibulis randinkon azt mondta, hogy kötelességének érzi, hogy boldogítsa a többieket a jelenlétével, igazán megnevettetett. Azóta is tartotta magát a szavához, és minden eseményen együtt jelentünk meg. Mindössze egy délelőtt állt rendelkezésemre a döntés meghozatalához, de amint Amber belépett a szobámba, elveszítettem a szavazati jogomat.

Mikor elpanaszoltam neki, hogy Chad nem jelentkezett, hallani sem akart az otthon ücsörgésről. Rábeszélt, hogy lepjem meg a srácot azzal, hogy csinos ruhában, talpig tökéletesen sétálok be a tornaterem robusztus kapuján. Annyira nem is tartottam volna rossz ötletnek, ha nem a húgom fejéből pattant volna ki. Az ő tervei többnyire mindig befuccsoltak, ezért is kértem tőle ritkán tanácsot. Akkor azonban nem volt erőm tiltakozni, sőt esélyem sem lett volna vele szemben. Apára ütött akaratosság szempontjából.

Délben kocsiba pattantunk, anya pedig elfurikázott minket egy olyan környékre, ahol még életemben nem jártam. Elegáns butikok sorakoztak egymás után végtelenségig húzódó sorokban, és kosztümös irodabanyák koptatták magas sarkaikat az egyenletes macskakövön. Mikor anya elhajtott, úgy éreztem halként vetettek be egy cápákkal teli medencébe.

- Isten hozott a birodalmamban - szólalt meg Amber jókedvűen, és elindult a selyemforgatag felé.

Muszáj volt követnem.