32. Rész - Kapcsolatok

 Chad továbbra sem keresett, így kezdtem beletörődni a dologba. Semmi esetre sem akartam előbb jelentkezni, mint ő, hisz ez azt jelentette volna, hogy még azok után is fontos a számomra. Nem akartam, hogy ezt higgye holott teljes mértékben így volt. Több, mint egy évnyi együtt járást nem lehet csak úgy elfeledni, legalábbis nekem nem sikerült ennyi idő alatt. Az egyértelmű jelek, amiket a fiú küldött, arra utaltak, hogy ebben bizony sokkal jobban teljesít nálam.

Vigaszomra Ethan és Scarlett karácsony másnapján meglátogattak. Hoztak nekem egy csomó joghurtot, aminek kimondhatatlanul örültem. Órákon át beszélgettünk, jól esett a társaságuk. A fiú buta viccei eszembe juttatták a régi időket, és fellángolt bennem ismét a vágy. Lehet, hogy csak a szeretethiány tette, de a bizalmába akartam férkőzni. Szerettem volna bocsánatkérően a karjaiba omlani, és megcsókolni végre. Többször is közel húzódtam hozzá, és nem mutatta, hogy mindez ellenére lenne. Még egy puszit is kaptam a fejem búbjára, ami őszinte reménykedést váltott ki belőlem.

Ethan távozott először, és csak ekkor vettem észre, hogy időközben már besötétedett. Annyira belemélyedtünk a nosztalgiázásba, hogy teljesen megfeledkeztünk az idő múlásáról. Úgy volt, hogy Scar is a fiúval megy, de a lány "női dolgokra" hivatkozva még beszélni akart velem, négyszemközt. Kettesben maradtunk a szobában. Egész délután furcsán nézett rám, de nem értettem az okát. A sztorizgatásból természetesen nem maradt ki, de időnként rosszalló pillantásokat vetett felém. Ez az ellentmondásosság teljesen összezavart, de tudtam, hogy hamarosan fény derül a titokra.

Egy darabig némán figyeltük egymást. Feszülten vártam, hogy megszólaljon végre. Látszott rajta, hogy valami egészen kínos dologról lesz szó, hiszen a pulcsija ujját piszkálta, ugyanúgy, akárcsak régen, ha valami kényes témával hozakodott elő. Feszengve, halkan kezdett el beszélni:

- Chris nem tudom, hogy mondjam el neked...

- Talán kezd el. Úgy egyszerűbb - tanácsoltam mosolyogva.

A komolyság olyannyira eluralkodott a hangján, hogy szinte megijedtem, mert fogalmam sem volt, mi lehet ennyire nagy horderejű. Közömbös, mégis vidám arccal próbáltam palástolni az idegességemet.

- Láttam, hogy néztél Ethanre, és tudom, hogy úgy tűnt, ő is belemegy a játékba, de mi igazából... Szóval, mi járunk már egy ideje.

Ledöbbentem. Mereven bámultam a lányra, pontosan a szemeibe, és ott is ragadt a tekintetem. Nem haragot éreztem, sokkal inkább csalódottságot, mégsem akkorát, mint amikor rajtakaptam Chadet. Mit mondhatnék? Magam sem tudtam, mit gondolok. Annyira meglepett, hogy az agyam sem tudta felfogni az ingert. Csak bámultam bambán magam elé.

- Chris? Minden oké? - kérdezte bizonytalanul a lány.

- Jól vagyok, csak...erre nem számítottam – feleltem őszintén. - Mióta tart?

Nem néztem Scarlettre, így nem tudhattam, mennyire hoztam zavarba a kérdéssel. Ha akarta, a hangját képes volt érzelemmentesre szilárdítani, az arcát viszont sohasem.

- Nincs még 2 hónapja. Mit gondolsz? Kínos egy szitu, mi?
Most rajta volt a sor, hogy palástolja a zavarát, ám az erre a célra szánt nevetés gyámoltalanra sikeredett.

- Én...örülök nektek, azt hiszem - csúszott ki a számon.

Magam is meglepődtem rajta.

- Ez komoly? Úgy imádlak!

Boldogan a karjaimba vetette magát. Kissé vonakodva viszonoztam az ölelését, de nem azért, mert nem akartam volna. Mikor elengedett újra visszaváltott az előbbi távolságtartó modorára. Megköszörülte a torkát, mint aki hirtelen észbe kap.

- Köszönöm.

Még nem jutottunk el arra a szintre, hogy kiöntse nekem a szívét, hát nem erőltettem. Diszkréten kellett viselkednünk, hogy kerüljük a kellemetlenségeket.

- Van egy olyan érzésem, hogy ez még nem minden.

Ártatlan mosolyt villantva csóválta meg a fejét.

- Kettesben szeretnénk tölteni a szilvesztert. Figyelj, tudom, hogy egyedül leszel, de ez lenne az első közös új évünk. Most hogy tudsz rólunk, elég ciki lenne, ha hárman ünnepelnénk, nem?

A kérdést bizonytalanul tette fel. Megerősítésre várt. Megesett rajta a szívem.

- Ne is folytasd tovább - mosolyodtam el. - Teljesen megértem.

Ekkor a futózáporok hirtelenségével elszabadult az a Scarlett Dixon, akit én ismertem. Percekig ölelgetett, sűrűn hálálkodva, és ezúttal nem igazította helyre magát. Jó volt látni, ahogyan mosolyog. Rájöttem, hogy mennyire hiányzott már, hogy boldognak láthassam. Hiába, hogy úgy tettem, mint aki már nem is törődik vele, az ember nem tudja csak úgy elfeledni a legjobb barátnőjét.

Mire hazaindult, már megfájdult az állkapcsom a sok vigyorgástól. Egyelőre nem tudtam, hogy a reakcióm valósnak nyilvánítható-e. Számtalan gondolat kavargott bennem, de időm sem nyílt rágódni a hallottakon. Csörgött a telefonom, és a gondolataim máris más irányba terelődtek. Daniel Way vonzotta őket magához. Legszívesebben saját magam előtt is letagadtam volna, de kellemes volt karácsonykor a karjaiban lenni. Erőt öntött a reménytelenségembe, még ha nem is sokat. Egész este ezen járt az agyam, és ha a barátaim nem lepnek meg, még rengeteg hülyébbnél is hülyébb idea futott volna át az agyamon.

- Ha a tegnapiról akarsz beszélni, nincs mit mondanom - üdvözöltem köszönés helyett.

- Pedig vártam, hogy megjegyezd milyen jó volt az illatom. De más miatt telefonálok.

Hatásszünetet tartott.

- Hallgatlak.

- Mit csinálsz szilveszterkor?

Felnevettem. Ennyire képtelen kérdést!

- Na neem, azt már nem! Elég volt a tegnap este.

- Ne már, Terry. Adj még egy esélyt! Tudom, hogy élvezted a társaságomat.

Utáltam, hogy ennyire egoista módon adja elő magát, de a legszörnyűbb az, hogy igaza volt. Mindenesetre igyekeztem ugyanazt a kissé lekezelő, semleges hangnemet alkalmazni vele szemben, amit mindig is.

- Nem értem, miből gondolod.

- Úgyis otthon lesznek a szüleid, nem? - tért ki a magyarázkodás elől. - Akkor meg nem kell félned, hogy megerőszakollak, vagy hasonló.

Ismét kacagnom kellett.

- Nem lesz itthon senki. Akkor megerőszakolsz?

- Nem lesz ott erőszak. De jól hallottam, hogy nem volt feltételes mód?

Megadóan sóhajtottam. Neki aztán képtelenség nemet mondani.

- Amint megunlak, már lépsz is. És hozz egy üveg drága pezsgőt. Felejteni akarok... Amúgy meg, nem félek tőled.

- Szuper! - Hallatszott a hangján, hogy valóban örül. - Neked meg annyi a dolgod, hogy...

Nem vártam meg, hogy befejezze. Megszakítottam a hívást, majd a nyakamig húztam a takarót. Az az idegesítő rámenőssége, ami annyira...vonzóvá teszi... Olyan vigyor kúszott az arcomra, amilyet még soha, senki sem tudott kiváltani belőlem.