33. rész - Szóval nem vicceltél

 A karácsony hamar lecsengett. Több vendéget nem vártunk. Apa néhány focistája benézett, hogy kellemes ünnepeket kívánjon, de gyanítottam, hogy csak az ingyen kaja miatt jöttek. Lényeg, hogy jól elbeszélgettünk, és volt kivel társalognom. Futólag ismertem őket, mert nyaranta a sok szabadidőmet néha az ő edzéseiken múlattam el. Akadt köztük egy-egy ígéretes játékos, de a szájuk nagyobb volt, mint a tehetségük.

Az ezt követő néhány nap szinte eseménytelenül telt. Huszonnyolcadikán megünnepeltük a születésnapomat, szűk, családi körben. Egy hónappal azelőtt nem is gondoltam volna, hogy hatalmas buli nélkül fogom átlépni a felnőttkor kapuját, ám mégis így történt, mégpedig az én kérésemre. Kaptam egy-két apróságot, és Amber, aki a főzés iránti elkötelezettségét időközben a cukrászat irányába fordította, sütött nekem egy tortát. Magához képest elég jól sikerült. Pár órára felnézett hozzánk Ethan és Scar, de ezt leszámítva csak punnyadtam a TV előtt. Anya nyaggatott, hogy vásároljak valamit Danielnek, hisz én is kaptam tőle ajándékot. Az ironikus és egyben ikonikus John Terrys naptár az íróasztalomon hevert, sok más kacattal együtt. Végül beadtam a derekamat, és csináltattam egy pólót "A lerázhatatlan doki" felirattal. Találó volt, és személyes. Teljesen úgy hangzott, mint valami béna szuperhősnév, de anyának nem nyerte el annyira a tetszését, mint nekem.

December 31-én már délben magamra hagytak, sűrű bocsánatkérések közepette. Régóta meg volt beszélve, hogy a család a nagyiéknál, Manchesterben tölti az ünnepet. Karácsonykor is lett volna alkalmunk meglátogatni őket, azonban a Boxing Dayen teljesen megbénul a londoni közlekedés. A több száz kilométeres távot alapjáraton sem bírtam volna ki, hát még akkor, ha órákon keresztül kellett volna a dugóban ücsörögnünk. A nagyszüleim túl idősek voltak, hogy ők jöjjenek át Londonba, ezért ez a helyzet alakult ki. Úgy döntöttünk, hogy amint rendbe jön a lábam, és kevésbé kényelmetlen az utazás, én is átnézek hozzájuk.

Anya nagyon bánta, hogy egyedül hagynak, és apán is látszott egy kis aggódás, amin őszintén meglepődtem. Profin próbálta palástolni, de az a féltő tekintet olyan ritkán irányult felém, hogy alaposan elraktároztam magamban. Nem tudott megtéveszteni, bármennyire is ez volt a célja. Szó nélkül megöleltem, annak ellenére, hogy nem szoktuk így kinyilvánítani az érzéseinket. Nem habozott egy pillanatig sem, rögvest viszonozta. A gesztus elűzte a rossz kedvemet, és visszahívta azt a Christ, aki egykor voltam. Éreztem, hogy törődik velem, és valamennyire fontos vagyok a számára.

Amber az indulás előtt bejelentette, hogy nem érzi jól magát. Bár a többieket át tudta verni, engem nem tévesztett meg. A szünet előtti utolsó napokban a fél suli a James Wickelson által rendezett szilveszteri party hírétől volt hangos. A húgom igazából cseppet sem volt rosszul, a kiszemeltje bulijára akart elmenni. Egész délután az eseményre készült, és mindenben kikérte a véleményemet. Vagy tizenöt ruhát felpróbált, amelyek egyike sem tetszett nekem, de valójában nem érdekelte, mit mondok. Bizonyára azért csinálta az egész felhajtást, mert nem akart magamra hagyni, hogy rossz testvérnek tűnjön. Hiába bizonygattam, hogy megvagyok egyedül is, a szánalom hirdetőtáblaként sütött a tekintetéből. Sem neki, sem pedig a szüleimnek nem említettem Daniel hívását, mivel azt hittem, hogy a doki csak viccelt, de a lelkem egy nagyon mély, sötét és kárhozatra ítéltetett bugyrában reméltem, hogy nem. A szilvesztert egyedül tölteni nem szerencsés. A tudat, hogy valaki mégis mellettem lehet, legyen az egy idegesítő orvos, valamilyen szinten megnyugtatott. Kíváncsi voltam, de nem izgultam. Egy szimpla iszogatás, nem több, sőt lehet, hogy még annyi sem.

Amber este kilenc után ment el otthonról, és azt mondta, hogy másnap délelőttig ne is nagyon számítsak a hazatérésére. Magányomban folytattam a korábbi cselekvésemet, és meccsnézés közben joghurtot kanalazgattam. Majdnem tíz óra volt, mikor csengettek. Csak egy valaki lehetett az. Melegítőnadrágban, rövid szabású pulcsiban, vastag zokniban és felkontyolt hajjal nyitottam ajtót. Danielt nem riasztotta el a látvány, vidáman mosolygott, amint meglátott. Lelkesen mutatta fel a márkás pezsgőt amit hozott, és egy doboz bonbont is a kezembe nyomott. A legjobb fajtából.

- Csinos vagy – bókolt, majd egy puszival próbált üdvözölni, de nem hagytam magamat.

- Hagyjuk az udvariaskodást. Gyere be.

Otthonosan lépett be a lakásba. Levette a szövetkabátját, elegáns sötétkék inget viselt alatta. A felső két gombot hanyagul szabadon hagyta, hogy ne tűnjön annyira hivatalosnak a megjelenése. Férfias parfümje belengte az egész helységet, akaratlanul is nagyot szippantottam belőle. Tetszett az illat.

- Kérsz valamit enni vagy inni? - kérdeztem, de már vissza is tértem a kanapéhoz, meg sem várva, mit felel. - Ha igen, a hűtő a konyhában van.

Csalódottan nézett körbe a lakásban.

- Hol van a bulifelszerelés? - kérdezte ledöbbenve.

- Te meg miről beszélsz?

Az arckifejezését látva nevetnem kellett. Nyilván ez volt a célja vele. Fel akart vidítani.

- Én azt hittem, hajnalig partizni fogunk. Na, ezen az állapoton sürgősen segítenünk kell!

Fontoskodó módon intézkedni kezdett. Kérdezősködött, mit hol talál, és nekilátott, hogy felébressze a "bulit". Kerített egy hangszórót, és egy egész jó számot indított el a mobiljáról. A dallam átjárta az egész házat, de nem volt túl hangos. Az összes égőt bedugta, a lámpákat pedig lekapcsolta, hangulatos fényviszonyt hozva létre ezzel. Mindeközben hozzáláttam a mogyorós

bonbonok elpusztításához, és érdeklődve figyeltem, hogy mit csinál a srác. Nemsokára két pezsgővel teli pohárral lépett oda hozzám. Elismerően pillantottam rá, és koccintottunk a hangulat kedvéért.

- Tudod, én is voltam ám fiatal - mondta, és helyet foglalt mellettem.

- Hány éves is vagy? - kérdeztem, mivel ez mindig is érdekelt.

Tippelni nem mertem volna, hisz nagy valószínűséggel a borosta miatt idősebbnek tűnt, mint amennyi valójában.

- Huszonnégy. És fél.

Tehát nagyjából hat évnyi különbség volt köztünk. Voltak pillanatok, mikor ezt el is hittem, de az esetek többségében ő tűnt a kevésbé érettnek.

Beszélgettünk kicsit semleges dolgokról, miközben én egyre több pezsgőt hajtottam fel. Ő csak egyetlen pohárral ivott, azt is lassan, kortyolgatva. Bármennyire is nem akartam, eszembe jutott az előző szilveszterem. Chaddel hatalmas bulit rendeztünk, és teljesen lerészegedtünk. Hülyeségeket csináltunk, aminek az lett a vége, hogy másnap Dr. Carternél kötöttem ki, szalagszakadással. Talán az alkohol hatására, de Will bácsi hiánya hirtelen eszméletlenül felerősödött bennem. Látni akartam. Beszélni akartam vele.

- Daniel... - kezdtem bele gondolkozás nélkül. - Kiviszel a temetőbe?