36. Rész - Hogyan tovább?

 - Hahó! Megjöttem!
Amber hangja riasztott álmomból. Egy pillanatig még teljesen öntudatlan állapotban voltam. Visszakiabálni semmiképp sem akartam, hisz még igencsak fáradtnak éreztem magamat, és ez a művelet túl megerőltető lett volna. A pontot az i-re azonban az tette fel, mikor rájöttem, hogy a kanapén fekszem. Nem is a kanapén, sokkal inkább Danielen, ráadásul teljesen meztelenül. Ijedtemben legurultam a még mélyen alvó pasiról, és fájdalmas nyögés kíséretében értem földet.
- Jól vagy? - hangzott a konyha felől.
Szerencsémre onnan pont nem lehetett ránk látni.
Az esésem a dokit is felriasztotta. Ujjamat a szája elé helyezve intettem csendre, de rögtön el is húztam a kezemet, amint ráeszméltem, hogy ő is pucér. Talán az után, amit csináltunk, nem bizonyult érthetőnek a zavarom, de nem értem rá ezen gondolkozni. Sietve elkaptam a tekintetemet, bár a felsőteste normális fényviszonyok mellett még vonzóbbnak bizonyult, mint éjjel.
- Persze, minden oké - kiabáltam vissza, majd a ruháim keresésére indultam.
A művelet közben igyekeztem minél jobban eltakarni a testemet Daniel elől, de nem sikerült túl eredményesen. Nem néztem rá, de magamon éreztem a tekintetét. Felállni nem mertem, nehogy Amber meglásson, ezért kúszva kutattam a keresett darabok után. Szerencsére nem kerültek messzire, ezért gyorsan megtaláltam őket, a férfi ruháival együtt. Odadobtam neki a sajátjait.
- Öltözz fel - utasítottam suttogva, majd én is eszerint cselekedtem.
Szinte másodpercek alatt készen lettem.
- Elterelem a figyelmét, addig te lépj le.
- Tessék? - artikulált hevesen Daniel. - Ezek után csak úgy lekoptatnál, Terry?
- Ne most, Way! Később felhívlak, de most tűnés.
A legkevésbé sem vágytam arra a beszélgetésre, mivel magam sem tudtam, mi a fene ütött belém. Elragadott a hév, és képtelen voltam ellenállni neki, de hogy a buzgó tűz hogyan költözött az ereimbe, arra nem tudtam elfogadható magyarázatot adni, még önmagamnak sem.
A konyha felé indultam. Minél természetesebbnek akartam tűnni, de a gyomron görcsbe rándult. Izgultam, nehogy lebukjunk Amber előtt. Ötletem sem volt, mégis mit mondhatnék neki.
- Na, milyen volt a buli? - érdeklődtem félvállról.
- Szuper! Eszméletlen pasik voltak - ámuldozott, majd felém fordult. - Jesszusom. Rajtad átment egy úthenger?
Nem egy úthenger...
- Mire gondolsz?
Próbáltam értetlen arckifejezést felvenni, hogy hihetőbb legyen a tudatlanságom.
- Néztél ma már tükörbe? Úgy nézel ki, mint aki egész éjjel egy veszett pingvincsordával bulizott, és egy percet sem aludt. Apropó alvás. A kanapén éjszakáztál?
- Öhm...fájt a lábam, és nem akartam lépcsőzni.
Meggyőzőnek hittem magam.
- Aha. És miért nem kérted meg Danielt, hogy felvigyen? - kérdezte ezt olyan természetességgel, mintha csupán a reggelinkről csevegtünk volna. - Üdv, Dr. Way.
Egy pillanattal később a doki már mögöttem állt. Az arcom égett a szégyentől, és továbbra sem tudtam, mit mondjak.
- Ez nem az, aminek látszik...
Az összes béna filmben ezt mondják, ha a dolgok pontosan azok, amiknek látszanak. Bénább védőbeszéd eszembe sem juthatott volna.
- Gondolom. Egyébként fordítva vetted fel a pulcsidat.
Szemérmesen fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt, mintha még mindig meztelen lennék.
Tanácstalanul pillantottam Danielre, akinek hasonló gyámoltalanság ült az arcán. Tudta, hogy tőle várok segítséget, és nem késlekedett megadni:
- Az történt, ami hiszed, hogy történt – mondta teljes nyugodtsággal.
Reakció gyanánt a hasába könyököltem. Nem túl erősen, de összegörnyedt tőle. Mivel könnyelműen a húgom tudtára adta az igazságot, már mindegy volt, megbosszulom-e.
- Oké, lebuktunk. Piáltunk és ez lett a vége. Mikor köpsz be anyáéknak?
- Miért mondanám el nekik? - nyújtott át Amber jókedvűen egy-egy csésze kávét.
Ledöbbentem.
- Nem árulod el? Mi a trükk?
A lány elnevette magát. Zavartalanul kortyolgatta a maga italát. Úgy tett, mintha abszolút semmi meglepő nem lenne a helyzetünkben. Szinte bosszantott a fene nagy közönyössége.
- Semmi. Azazhogy nektek is tartanotok kell a szátokat. Csináltattam éjjel egy tetkót.
- Tessék? - Most rajtam volt a sor, hogy nevessek. - Mégis hová?
A lány hátat fordított, és elhúzta a haját, hogy láthassuk a tarkóján lévő mintát. Egy rúzst ábrázolt, ami tökéletesen passzolt a személyiségéhez, de az alatta lévő BITCH feliratot kissé kompromittálónak éreztem. Mindketten tudtuk, milyen következményekkel járhat az eset.
- Anyáék ki fognak nyírni, ha meglátják - jelentettem ki.
- De nem fogják. Leszedetem. Bár az is lehet, hogy a rúzst megtartom, és megpuhítom őket.
Mialatt mi beszélgettünk, Daniel leült az asztal mellé, nyilvánosság elé hozva az unalmát. Amber értette a helyzetet, és egy percig sem akadékoskodott. Kijelentette, hogy felmegy lezuhanyozni, és otthagyott minket kettesben. Mivel a vízcsobogás perceken belül sem hangzott fel, gyanítottam, hogy csak kifogást keresett, és valahol a közelben hallgatózik éppen. Leültem a sráccal szemben.
- Én nagyon élveztem a tegnap estét - szólalt meg azonnal.
- Én sem mondhatom, hogy rossz lett volna, csak tudod, a pia meg minden...
Keserűség csillant a szemeiben. Kénytelen voltam máshová nézni emiatt, vonzotta a tekintetemet. Nem akartam megbántani, de fogalmam sem volt, mit gondolok kettőnkről, amennyiben létezett ilyen fogalom.
- Szóval részedről ennyi? - szegezte nekem a kérdést, nem leplezve csalódottságát.
- Nem tudom, Daniel. Ciki duma, és nem is rám vall, de időre van szükségem.
- Akkor üssük el az időt. Elviszlek ebédelni.
Annyira reménykedve vetette fel az ajánlatot, hogy elmosolyodtam rajta. Kellemes volt a társasága, és az ágyban igazán gyengéd férfiasságáról tett tanúbizonyságot. Ha testileg vonzódtam is hozzá, emberileg nem tudtam, mit érzek iránta. A tipikus tinisztorikra hagyatkozva az lett volna okos lépés, ha valóban időt kérek, de haszontalannak éreztem ezt a lehetőséget. Az érzéseket akkor lehet leginkább tisztázni, ha a belevetjük magunkat a sűrűbe, nem? Hisz csak így jövünk rá, hogy élvezzük-e a másik társaságát, illetve hogy összeillünk-e egyáltalán. Mindkettőnknek az lett volna a legjobb, ha mielőbb választ találunk ezekre a kérdésekre.
- Benne vagyok.